Menyasszonyi hiedelmek

Lényegéből veszítene az esküvői szertartás, ha sok kis apró babona nem hatná át előkészületeitől egészen az utolsó vendég távoztáig. S hiába a feledésbe merülő hagyományőrzés, deszakralizált világunk, hiába a modern kor szelleme, egy vérbeli menyasszony az esküvőjén semmit nem kockáztat: utána jár az esküvői hiedelmeknek és igyekszik sorban elejét venni a rá leselkedő "rontásoknak". E hóbortos, kedves, olykor megmosolyogtató műveleteket igyekezett cikkünk csokorba gyűjteni.

Csokordobás

A menyasszonyi csokor a boldogságot jelképezi. Fontos hogy a vőlegény is viseljen belőle, ezért alakult ki a kitűző szokása. A csokrot a vőlegény rendeli meg. A menyasszony az esküvői szertartás végén hátat fordít a násznép még hajadon lányainak, és hátradobja a csokrát. Aki elkapja, az megy férjhez legközelebb.

 

Koszorúslányok

A babona szerint megvédik a menyasszonyt a lesben álló démonoktól, mivel a sok szép lány látványa megtéveszti őket, és így nem ismerik fel a menyasszonyt közülük. A koszorúslányokról tehát semmi esetre ne mondjunk le, akik legalább ketten vannak, de többen is lehetnek.

 

Küszöbön átemelés

Ez azt jelenti, hogy az újdonsült férj ölbe kapja párját, így a menyasszony nem lép be az ajtón, lábai nem érintik a földet. Ez azt szimbolizálja, hogy a férj megvédi kedvesét a gonosz szellemektől, melyek előszeretettel bújnak meg a küszöb alatt.


Porcelántörés

Szintén a gonosz szellemek ellen alkalmazzák. Ez ugyanis elűzi őket, mivel nem szeretik a zajt. Amerikában üres konzervdobozokat kötnek a friss házasok autójára, ezzel keltik a rossz szellemek számára elviselhetetlen zajt.

 

Valami kék, régi, új, kölcsönkapott

A menyasszonynak esküvője napján illik magán viselnie valamilyen régi, új, kék és kölcsönkapott dolgot. A régi a hajadonéletet szimbolizálja, míg az új jelzi, hogy életében egy új fejezet kezdődik, a kék a hűség színe, melyet harisnyakötőként viselnek leggyakrabban a menyasszonyok, a kölcsönkapott dolog pedig a szerelmet szimbolizálja.

 

Rizs- és rózsaszirom-szórás

Mindkettő a termékenységet "segíti elő". Az oltárhoz megtett utat a koszorúslányok rózsaszirmokkal szórják tele, hogy így elsimítsák a göröngyöket az ifjú pár házasságának útján, majd a házasság végén rizst szórnak a fiatal házasokra. Újabban a rizsszórás a gazdagság és jólét jelképe.

 

Cipő

Török szokás szerint a menyasszony új esküvői cipője talpára írja barátnőinek nevét, majd az esketés és az ünneplés után megnézik, hogy végül kinek a neve maradt olvasható a menyasszony cipőjének talpán, ugyanis a hiedelmek szerint ő köt majd legközelebb házasságot.

 

Gyűrű

Hagyományos jegygyűrűkben nem volt kő, felületüket nem díszítette minta és formájuk, az egyszerű, önmagába visszatérő kör a teljességet, a megújuló életet szimbolizálta. A jegygyűrű szerepe eredetileg a rossz szellemekkel és az ellenségekkel szembeni védelem volt. A babona azt mondja, hogy a jegygyűrűnek az ujjon kell maradnia, azaz kiadni a kezünkből másnak, főleg azért, hogy felpróbálja, kifejezetten tilos!

 

Rozmaring

A hűség jelképe a házasságban. Ennek teljesülése érdekében a vőlegény kabátjára tűznek e virágból, a menyasszonynak pedig a koszorújába fonják.

 

A fátyol

Az ártatlanság és a lányság jelképe az esküvőn, a régi babona szerint az esküvő napja előtt nem szabad a menyasszony hajába tűzni, mert gyorsan tönkremegy a házasság. A fátylat csak a menyasszony hordhatja, aki felpróbálja fátylát, elcsábítja majd az ifjú férjet. Hagyományok szerint a menyasszonyt lefátyolozva az édesapja vezette oltár elé és ott adta a vőlegény oltalmába, aki a fátylat hátrahajtva teljes szépségében pillanthatja meg aráját.

 

Pénz

Régi időkben a lányok szorgalmasan gyűjtötték a filléreket, hogy menyasszonyként maguk vehessék meg cipőjüket. Minél szebb cipőt tudott venni egy menyasszony, annál inkább tanúbizonyságát adta, hogy takarékos és jó asszony lesz.

 

Kenyér és só

Az esküvő után az ifjú párt kenyérrel és sóval kínálták, amiből mindketten ettek egy-egy falatot annak jeléül, hogy együtt osztoznak az élet javain, mindig legyen bőven mit enniük és ne hiányozzon házasságuk napjaiból az élet sója sem.

 

Torta

Minél nagyobb és szebb a torta, annál több gyermeke lesz majd az ifjú párnak. A torta közös felvágása az összetartozást és egységet szimbolizálja az ifjú pár előtt álló házasságban. Akinek a keze felül van a torta felvágása közben, az fogja viselni a házasságban a nadrágot. Édesek lesznek a házasévek, ha az ara és az ifjú férj megetetik egymást egy-egy falat tortával.

 

Ruha

Bánatot és szomorúságot hoz a babona szerint, ha a menyasszony maga varrja esküvői ruháját és annyi könnyet hullat majd, ahány öltéssel a ruhája készült. Azt mondják ha hajadon a varrónő, aki a menyasszonyi ruhán az első öltést ejti, egy éven belül maga is férjhez fog menni. Ma már nem csak fehér menyasszonyi ruhát találhatunk az üzletben, a hagyományok szerint azonban a fehér az igazi esküvői szín. Korábban a tisztaságot, a szűziességet jelképezte, ma már kevesebben gondolkodnak a szimbolikáján, inkább egyszerű, nemes szépsége miatt választják.

 

Kisfiú az ölben

Sok helyen elterjedt hogy az esküvői vacsora alatt a menyasszony ölébe egy kisfiút ültetnek, hogy a születendő gyermekek között mindenképpen legyen fiú, aki a család nevét továbbviszi.

 

Ezüst érme a cipőben

Ha pénzdarabot rejtenek a menyasszony cipőjébe, gazdagságot hoz a friss házasságba.

 

Menyasszonytánc

Éjfélkor a vőfély egy nagy fazekat tart a kezében, fakanállal üti, és közben kiabálja: eladó a menyasszony! Ilyenkor a vendégek sorban táncolnak a menyasszonnyal,a táncért pénzt dobnak a fazékba. Miután elfogytak a vendégek, a férj következik, ő általában a pénztárcáját dobja bele, elveszi a fazekat, ölbe kapja feleségét és kiszalad vele.

 

Farönk

Az esküvőre menet farönkkel zárják el a templomba vezető utat. A párnak fűrésszel ketté kell fűrészelnie a fatörzset. Ez azt szimbolizálja,hogy később leküzdenek majd minden felmerülő akadályt a házasságban.

 

A menyasszony elrablása

A menyasszonyt valaki a násznépből elviszi egy kis időre, pl.: egy szórakozóhelyre. A vőlegénynek meg kell aráját találnia - ha nem sikerül, nem érdemli meg, hogy feleségül vegye.