Második esküvő…

Amikor egy nő újra férjhez megy, vagy akár harmadik alkalommal mond szíve választottjának igen-t, sokszor felmerülő probléma, hogy lehet-e, illik-e fehér ruhát viselni. Mai cikkünk ezt a témát igyekszik körbejárni.

Rögtön és röviden szeretnénk válaszolni a felvetett kérdésre: semmi nem tiltja, hogy második alkalommal is fehér ruhát vegyél fel. Tehát a válaszunk: igen. Tudjátok, azt a régi szokást, hagyományt őrizzük a fehér színű esküvői ruhákkal, miszerint ez a szín az ártatlanságunkat szimbolizálja a nagy napon. Igen ám, de a sok százéves szokás felett kicsit eljárt az idő annyiban, hogy manapság (jó ideje) a szüzesség nem előfeltétele a házasodásnak, ahogyan régen az volt, hanem sok esetben együtt élő párokról beszélhetünk. Megváltoztak az erkölcsök, megváltozott a szemlélet ebben a kérdésben is. A fehér ruha ugyan megmaradt, de eredeti szimbolikájától rég eltávolodott már. Az első esküvőjét ünneplő lány sem ártatlansága jelképeként hordja az esküvői ruháját az esetek nagy többségében, és ezzel nincs is semmi baj. Akkor sem gond, ha a második-harmadik esküvődön fehér ruhát viselsz, ha már babátok is van.

 

Ha Te mégis úgy érzed, hogy a fehér ruha már nem a Te világod, áthidaló megoldásként ajánljuk Neked az ekrü vagy törtfehér színű modelljeinket. Egyébként mindkét színárnyalatot választhatják először férjhez menő lányok is. Az a helyzet, hogy sok lánynak egyszerűen nem áll jól a fehér szín. Az ekrü százszor jobban kidomborítja a bőre szépségét, a haja vagy a szeme színét. Az ekrütől tehát nem kell megijedni. Nagyon gyönyörű, romantikus elefántcsont színű ruhák léteznek, többek közt nálunk is, a Boglárka Szalonban. Ezeket a ruháinkat itt http://www.boglarkaszalon.hu/eskuvoi.ruha?termek=osszes&szin=Ekrü meg tudjátok tekinteni.

 

Javaslatunk inkább az, de ez is egyéni ízlés kérdése, hogy mondjuk egy 40-es hölgy, aki újra férjhez megy, valószínűleg nem a habos-babos, strasszos, tüllös ruhákra vágyik már korából fakadóan, hanem a szolidabb, finomabb vonalvezetésű modellekre. A Boglárka Szalon természetesen erre is gondolt, számtalan árnyalt, letisztult fazonnal állunk kedves vendégei részére. Várunk Benneteket szeretettel. Szakképzett varrónőink stílustanácsadásban is a rendelkezésetekre állnak.