Hogyan érkezzem a menyasszonyi ruha próbára?

Egy korábbi írásunkban már esett szó arról, hogy kikkel érdemes eljönnöd egy esküvői ruha szalonba, a mai cikkünk ezt a témát igyekszik kicsit bővíteni, és kitérünk más, praktikus kérdésre is.

Egy korábbi írásunkban már esett szó arról, hogy kikkel érdemes eljönnöd egy esküvői ruha szalonba, a mai cikkünk ezt a témát igyekszik kicsit bővíteni, és kitérünk más, praktikus kérdésre is.

Tudjátok, hogy a ruhapróba attól valódi – ellentétben az internetes böngészéssel -, hogy itt nem egy albumot lapozgatsz, esetleg nem pusztán a vállfán csodálod a szebbnél szebb modelleket, hanem bele is fogsz bújni, és láthatod azt, amit a monitoron nem: Rajtad hogyan áll a kiszemelt álommodell. Ennek okáért a megbeszélt időpontra érdemes fitten, frissen érkezned, olyan higiéniás szempontokra is ügyelve, amiről már szintén írtunk. Szóval szép, tiszta fehérnemű, ápoltság, dezodor stb. A tükör előtt a szőnyegen egyszál fehérneműben fogsz picikét állni, amíg Rád kerül a ruha. Körülötted varrónők sürögnek-forognak, és segítenek Neked öltözködni, illetve ötletekkel látnak el, hogy valójában Neked mi áll jól. Mivel sok ruhánk pánt nélküli, ezért érdemes pánt nélküli melltartóban jönnöd, mert zavarni fogja a látványt, ha kilóg a ruhából mondjuk két fekete csík. Ha megvan már a cipőd, azt is elhozhatod, de ez nem a leglényegesebb, hiszen az esküvőd hetében úgyis Rád lesz alakítva a ruha.

Sokan úgy vélik, hogy a ruhaválasztáshoz a legnagyszerűbb ötlet az, ha elcipelik a vőlegényüket. A mi véleményünk – tapasztalataink alapján – az, hogy a srácok egyáltalán nem szokták élvezni a készülődés ezen részét. Míg Te izgatottan a legszebb akarsz lenni, és aprólékosan mérlegeled, hogy csipkés vagy gyöngyös vagy pántos vagy pántnélküli legyen a ruhád, addig a vőlegényed üveges szemekkel azon gondolkodik, hogy „mit vétettem, hogy ezt nekem végig kell szenvednem?” vagy: „menjünk már, jó lesz bármelyik.” Nem egyszer fordult át parázs vitába a menyasszony és a vőlegény között ez a helyzet. Figyeljetek, Csajok. Ez nem egy pasis hely. Őket a végeredmény érdekli, még ha vannak is végtelen türelmű kivételek is. Arról nem is beszélve, hogy ha látja a próbád, hol marad a meglepetés?

A másik „remek” ötlet, amivel olykor meglepnek bennünket a vendégeink, hogy elhozzák a fél utcát és a teljes rokonságot. Azon kívül, hogy a meghívottak felét nem fogja igazán érdekelni egy idő után, hogy Te melyik apróságon tétovázol, a legőrlőbb az, amikor kisgyerekeket is elhoznak egyesek magukkal a próbára, hiszen „ez olyan jó kis program nekik”. Nos, egy bölcsis vagy ovis babának ez egyáltalán nem olyan jó program, mint egy felnőtt nőnek. Gyakran van hiszti, nyávogás, hogy „mikor megyünk már”, arról nem is beszélve, hogy egy idő után unaloműzésből szeretik „megkóstolni” a kollekciót, és arra ugye Te sem vágysz, hogy az alapizgalmad azzal strófold, hogy „Pistike, hagyd már békén Mancikát” vagy „Lalika, ne cibáld már a menyasszonyi ruhám”. Ez nem játszóház, ez nem az ő türelmükre van szabva. Ha szeretnél a kis rokonlánykáidnak koszorúsruhát választani, akkor gyertek, mert gyönyörű ruháink vannak gyerekek részére, de az legyen egy külön alkalom, ami csak róluk szól.

Szóval ha foglaltál nálunk időpontot, akkor készülj rá testben, lélekben és öltözékben is, minimalizáld a kísérőid számát (a kevesebb néha több), igyekezz pontosan érkezni, hisz a megbeszélt időpontban csak Rád várunk, illetve ha nem tudsz eljönni, kérünk, hogy ne felejtsd el vmilyen formában lemondani az időpontot. Várunk szeretettel a Boglárka Szalonban.